Könnyű babakocsi

Ahogy kisbabád növekszik, ideje, hogy a babakocsis séták közben is lehetősége legyen a felfedezni a külvilágot! Amikor már a baba egyedül fel tud ülni, a legtöbb szülő elgondolkodik, hogy az addig használt nagyobb babakocsit lecseréli egy könnyű modellre. A könnyű babakocsik súlya általában 5-7 kg, egyúttal összezárt méretük is jóval kisebb. Nagyszerű megoldást jelentenek utazáskor vagy városi séták, bevásárlás alkalmával.

A kis méretű kerekek és keskeny felépítés miatt nagyban megkönnyítik a szűk helyeken való manőverezést, sőt lépcsőn vagy tömegközlekedési eszközre is hátfájás nélkül felvihetőek.

Némely baba már 6 hónaposan nagyon élvezi az előre néző utazást, másoknál később jön el ez a fajta önállósulás – addig örül, ha Anya látótávolságban marad. Ha a kicsi kinőtte a mózest (hosszát, szélességét, vagy esetleg már fel tud kapaszkodni benne), de még a szülő közelsége fontosabb számára mint a felfedezés lehetősége, addig használhatjuk autós üléssel a könnyű babakocsit.

Mire figyelj?

A könnyű babakocsi akkor használható, amikor a kicsi már egyedül fel tud ülni, a fejét és nyakát képes egyedül tartani, ezáltal nem áll fenn annak a veszélye, hogy az érzékeny gerince megerőltetésnek lesz kitéve, netán sérülhet. Vannak olyan könnyű babakocsik, aminek egyáltalán nem dönthető az ülése – ilyet nem ajánlok, mert még egy nagyobb gyerkőc is szívesen pihen néha egy-egy hosszúra nyúlt séta közben.

Fontos, hogy a 3 vagy 5 pontos biztonsági öv (én 5 pontosat javasolok), mely rögzíti a babát mindig legyen szabályosan bekötve, így a babakocsiban megfelelő marad a súlypont, és a könnyű súlya ellenére sem tud felborulni a babakocsi.

Újszülött kortól

Létezik olyan könnyű babakocsi, amely akár újszülött kortól is használható. Általában puha mózes kiegészítő szükséges hozzá, melyben a kisbaba kellően egyenes fekvő felületen pihenhet. Az ilyen mózesek szintén nagyon könnyűek, sőt szállítható is benne a baba, így még egy szuper hordozási és pihenési lehetőséget biztosít. Ebben az esetben figyelj arra, hogy a babakocsiban legyen kerékfelfüggesztés, ami csillapítja a talaj egyenetlenségeit, ezáltal kellően sima lesz a gurulás akár egy újszülött számára is.

Travel system

Nézz utána, hogy az adott modellnél van-e lehetőség autós üléssel együtt használni a babakocsit! (Például a Mountain Buggy Nano könnyű babakocsi bármilyen autós hordozóval kompatibilis az univerzális rögzítőnek köszönhetően.)

Kinek ajánlom?

Akinek hát- és gerinc problémája van, lift nélküli házban lakik, vagy sokat utazik repülővel, tömegközlekedéssel, esetleg kevés hely áll rendelkezésre otthon és az autóban a babakocsi számára.

Ajánlom azoknak is, akiknek nem az első gyermekük, és a nagyobb testvér mellett a kicsi számára egy könnyű, praktikus megoldást keres (hatalmas segítség, ha nem kell fél kézzel megküzdeni egy nagy, nehéz babakocsival, miközben a nagyobb tesó kezét fogjuk!) Nem utolsó sorban a könnyű babakocsik ára nagyon kedvező! Akár 15 ezer forinttól kapható – ezekkel azonban legyél óvatos! Az olcsóbb modellek gyakran gyengébb anyagból készülnek, inkább játékbabának valók, nem igazi gyermeknek. A magasabb ár ráadásul nem csak jobb minőséget és garanciát kínál, hanem extrákat is (nagyobb kupola, kihajtható lábrész, egyszerű összezárás stb.)

Összefoglalva

Kompatibilis kiegészítők segítségével bármilyen korú babával használhatsz könnyű babakocsit, ami nagymértékben meg fogja könnyítheti a városi mindennapjaidat. Azonban vedd figyelembe, hogy ezek a modellek nem valók terepre, kis méretű kerekeik kevésbé képesek csillapítani a talaj egyenetleségeit – túlságosan göröngyös terepen nehézkes vele a haladás és a babának is kényelmetlen lehet ilyenkor az utazás.

Előnyök:Hátrányok:
Kedvező ár

Kis helyet foglal

Könnyű, egyszerűen szállítható, némely modellnek még hordozó pántja is van

Repüléskor, autózáskor megkönnyíti az utazást

Általában kis méretű kerekei vannak, emiatt kevésbé könnyen irányítható és nem megfelelő terepre

Nem minden modellben van kerék felfüggesztés, lengéscsillapító és háttámasz

Egyes típusoknál korlátozott a dönthetőség

Csak bizonyos típusokhoz használható mózes, autós ülés

Ezek az alap modellek kis méretűek és könnyűek, ráadásul mindegyikhez tudsz tetszőlegesen mózes és autós ülést is csatlakoztatni, így multifunkciós babakocsiként használhatod!

Ez is érdekelhet