A magyar jogszabályok alapján autós utaztatás esetén a gyermekeknek újszülött kortól 135 centiméteres magasságig biztonsági gyerekülés használata kötelező. Az első ülésen 150 centiméterig.

A biztonsági gyerekülés szerepe, hogy a gyermek testi épségét óvja fékezés, ütközés esetén.

Tovább olvasom »

A különböző életkorok más és más ülés kialakítást igényelnek. Újszülött gyermekek esetén a legbiztonságosabb konstrukció a menetiránynak háttal rögzített autós hordozó, melynek kihasználását javasoljuk minél inkább kitolni. Ez egészen addig lehetséges, míg a gyermek feje nem lóg túl az ülésen.

A gyermekülések kialakításuk által védik a kisgyermek fejét, vállát, csípőjét. Ezek közül is a legfontosabb a fej védelmi rendszerének kialakítása. Éppen ezért javasolt 150 centiméteres magasságig olyan ülésben utaztatni a gyermeket, mely ezt a részt védi. (Az ülésmagasító ezt nem tudja biztosítani.) Az autókban 150 centiméteres testmagassághoz vannak igazítva a biztonsági övek. Az ülések ezt, az autóban lévő biztonsági övet segítenek elvezetni úgy, hogy az a gyermeki méretekhez igazodva biztonságot nyújtson.

A gyerekülések isofixes bázistalppal is rögzíthetőek az autóba, mely által még nagyobb stabilitást nyújtanak.

Szakértőként javasoljuk, hogy a kisgyermeket minél tovább menetiránynak háttal utazzon, mert egy esetleges fékezés esetén az erőhatás így először az ülésbe „nyomja” a gyermeket, és csak ezután billen a fej előre. Menetiránynak megegyező utaztatás esetén ilyen esetben az első, nagyobb erőhatás a nyakat terheli – ami, minél kisebb a gyermek, annál érzékenyebb a még fejetlen izomzat következtében.

1–24 termék, összesen 25 dbSorted by popularity

Szűrők

CYBEX Sirona T i-Size – Plus

Original price was: 154 990 Ft.Current price is: 146 990 Ft.
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Solution T i-Fix autós gyerekülés – Plus

Original price was: 88 490 Ft.Current price is: 79 490 Ft.
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona Gi i-Size

Ártartomány: 102 071 Ft - 135 951 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona T i-Size Plus + Base T szett

Kezdő ár: Original price was: 251 980 Ft.Current price is: 239 980 Ft.

CYBEX Anoris T2 i-Size PLUS beépített légzsákkal

Original price was: 298 900 Ft.Current price is: 252 990 Ft.
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Solution T i-Fix autós gyerekülés – Comfort

Original price was: 76 990 Ft.Current price is: 69 490 Ft.
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Pallas G3 i-Size

Ártartomány: 96 791 Ft - 107 791 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Solution G2 i-Fix autós gyerekülés

Ártartomány: 68 191 Ft - 78 311 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Nyári üléshuzat | Cloud T

23 490 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Nyári/védő üléshuzat – Sirona T

23 490 Ft

RECARO XENON 1 Kid gyerekülés (61-125 cm)

199 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona G3

Ártartomány: 91 951 Ft - 102 071 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

RECARO AXION 1 i-Size gyerekülés (100-150 cm)

Ártartomány: 119 990 Ft - 159 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona T i-Size – Comfort

Original price was: 135 490 Ft.Current price is: 127 490 Ft.
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

RECARO XENON 1 i-Size gyerekülés (40-125 cm)

214 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX nyári/védő üléshuzat – Solution T

23 490 Ft

CYBEX Nyári üléshuzat | Sirona Z

21 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Nyári üléshuzat | Anoris T

23 490 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

RECARO VELIX 1 i-Size 76-150 cm

139 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Anoris Si légzsákos gyerekülés (integrált talppal)

Ártartomány: 245 990 Ft - 268 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona S autós ülés

Ártartomány: 126 990 Ft - 149 990 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Bugaboo Donkey adapter – Mono

26 990 Ft

CYBEX Anoris S légzsákos gyerekülés

Ártartomány: 184 490 Ft - 207 490 Ft
Választok Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

CYBEX Sirona Si (integrált bázistalppal)

Ártartomány: 161 490 Ft - 180 990 Ft