Autós utazás esetén nagy fizikai erőhatásnak vagyunk kitéve, ezért végtelenül fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a kedves szülők figyelmét arra, hogyan tudják legféltettebb kincsük, gyermekük testi épségét megóvni autós közlekedés közben is.
A gyermekek biztonsága és épsége számunkra is a legfontosabb, ezért fogalmazunk szenvedélyesen: szó szerint életbevágó kérdés, a gyermek élete múlhat a helyesen használt, jól megválasztott ülésen!
Nyugodt körülmények között nem gondolná az ember, hogy milyen erőhatások érvényesülnek akár már 40-60 km/h sebesség mellett. Érdemes ADAC ülés teszt videókat megtekinteni, melyekben lassítva láthatjuk a súly és méret azonos bábuk és az ülések viselkedését ütköztetés során.
FONTOS MEGJEGYZÉS: biztonságtechnikai tárgyakból érdemes újat vásárolni, mivel használt termékek esetén nem ismerjünk az ülés addigi életútját, egy esetleges belső mikro repedés jelenléte esetén már nem tudja betölteni eredeti kvalitásait. Sőt: egy ütközést szenvedett ülés a továbbiakban már nem biztonságos, még akkor sem, ha nincs rajta látható sérülés!
Autós utazás során érheti a kicsit a legnagyobb erőhatás a mindennapokban. Már 40-60 km/h sebesség is lehet nagyon veszélyes kimenetelű a gyermekre nézve, amennyiben nem megfelelő gyermekülésben utazik, vagy nem megfelelően van rögzítve az ülés és/vagy az ülésbe a gyermek.
Érdemes a csecsemőt minél tovább autós hordozó típusú ülésben, háttal a menetiránynak utaztatni, mert ez a legbiztonságosabb konstrukció az első életévekben.
Ajánlott akár 4 éves korig háttal utaztatni a gyermekeket, mert ez 50%-al nagyobb biztonságot nyújt azáltal, hogy fékezés során az erőhatások először az ülésbe préselik a gyermeket. Menetiránynak megegyező utaztatás során, fékezés következtében a gyermek feje először előre billen/csapódik, mely nagyon súlyos dolgokat eredményezhet. A kisgyermeknek feje a testének 25%-át teszi ki, valamint a gerinc menti, nyaki izmai is fejletlenebbek még, éppen ezért fékezés esetén könnyen előre bukik és sérülhet.
Fontos pontosan követni a gyártó utasításait a gyermekbiztonsági rendszer rögzítésére vonatkozóan, valamint a gyermek ülésbe való beövezésével kapcsolatosan. Az autós balesetek gyermek sérültjeinek 50-60%-a a helytelen beövezés következtében alakul ki.
Fontos, hogy a gyermek a méreteihez pontosan igazodó ülésben foglaljon helyet, illetve, hogy az ülést a gyermek méretére igazítsuk. Újszülött szűkítő részt például csak a megadott méret határig használjunk, ellenkező esetben a gyermek kikerülhet a gyermekbiztonsági rendszer biztonsági teréből.
Fontos mindig a gyermek méretéhez megválasztani a gyermekbiztonsági rendszert. A fej védelmi része a legfontosabb. A gyermek feje mindig ebben a zónában kell legyen utazás közben. Az, ha a gyermek lába túllóg az ülés terén, nem meghatározó. Vagyis nem akkor kell ülést váltani, amikor a lábai túl nyúlnak az ülés határain, hanem, amikor a feje kikerül az ülés fej részének biztonsági terén. A fej-nyak a legsérülékenyebb része a gyermeknek az említett arányok és még fejletlenebb izomzat miatt, ezért ezt a részt kiemelten védeni szükséges.
Télikabátban nem szabad az ülésbe övezni a gyermeket, mert fékezés során a kabát kicsúszik a biztonsági övek alól. Hideg időben ha van rá lehetőség, legyen temperált az autó induláskor, vagy pár perccel korábban indulás előtt kapcsoljuk be a fűtést, de megoldás az öv felett betakarni a gyermeket. A legkisebbeknek autósülésbe passzoló bundazsák is kapható, amin keresztülvezethető a biztonsági öv. A lényeg, hogy a gyermek rögzítésére szolgáló öv a gyermek testén fusson!
Annyira meg kell húzni a biztonsági öveket, hogy maximum a gyermek testére helyezett tenyerünk férjen az öv és a gyermek teste közé. Húzzuk annyira a gyermekre az öveket, hogy, ha arról lenne szó, hogy az ülést gyermekünkkel együtt fejjel lefelé kellene fordítanunk a levegőben, meg mernénk tenni, mert biztosak lennénk benne, hogy az megtartja a kicsit.
Ülés vásárlása előtt érdemes utánanézni, hogy a kiszemelt ülés milyen pontot ért el a legszigorúbb autós ülés teszten, az ADAC teszten.
Mindig követendőek a gyártó utasításait arra vonatkozólag, hogy kell az autóba rögzíteni a gyermekbiztonsági rendszert, illetve abba a gyermeket. Egy jól meghozott döntés életet menthet, míg egy nem jól megválasztott és/vagy használt ülés nem tölti be funkcióját!
Az ülésmagasító/ülőlap csak a rendőr ellen véd meg!
Érdemes 150 centiméteres testmagasságig olyan típusú gyermekülést választani, amely a gyermek fejét, vállövét is védi, valamint segít az autós biztonsági övet helyesen elvezetni a gyermek testén.
Szívből ajánljuk a Cybex üléseket, melyeket akár 10! évig is tesztelnek, valós gyorsulási és ütközési teszteknek alávetve, mielőtt a boltok polcaira kerülnek.
ADAC teszt

A Cybex autós gyermekülések rendszerint nagyon jó, valamint kiváló minősítést érnek el az ADAC teszteken.








