Az autós gyermekülés szerepe, hogy a gyermek testi épségét óvják fékezés, ütközés esetén.
A magyar jogszabályok alapján autós utaztatás esetén a gyermekeknek újszülött kortól 135 centiméteres magasságig biztonsági gyerekülésben kell utazniuk. Az első ülésen 150 centiméterig.
A különböző életkorok más és más ülés kialakítást igényelnek. Újszülött gyermekek esetén a legbiztonságosabb konstrukció a menetiránynak háttal rögzített autós hordozó, melynek kihasználását javasoljuk minél inkább kitolni. Ez egészen addig lehetséges, míg a gyermek feje nem lóg túl az ülésen.
Az autós gyerekülések kialakításuk által védik a kisgyermek fejét, vállát, csípőjét. Ezek közül is a legfontosabb a fej védelmi rendszerének kialakítása. Éppen ezért javasolt 150 centiméteres magasságig olyan autós gyerekülés használata, mely ezt a részt védi. (Az ülésmagasító ezt nem tudja biztosítani.) Az autókban 150 centiméteres testmagassághoz vannak igazítva a biztonsági övek. Az ülések ezt, az autóban lévő biztonsági övet segítenek elvezetni úgy, hogy az a gyermeki méretekhez igazodva biztonságot nyújtson.
A gyerekülések isofixes bázistalppal is rögzíthetőek az autóba, mely által még nagyobb stabilitást nyújtanak.
Szakértőként javasoljuk, hogy a kisgyermeket minél tovább menetiránynak háttal utazzon, mert egy esetleges fékezés esetén az erőhatás így először az ülésbe „nyomja” a gyermeket, és csak ezután billen a fej előre. Menetiránynak megegyező utaztatás esetén ilyen esetben az első, nagyobb erőhatás a nyakat terheli – ami, minél kisebb a gyermek, annál érzékenyebb a még fejetlen izomzat következtében.
1–12 termék, összesen 50 db
Iratkozz fel hírlevelünkre és használd fel a kedvezményt!
A gomb megnyomásával elfogadod az Adatkezelési tájékoztatónkat.